• Magyar

Nyomkövetés Blog

Tájékozódás és nyomkövetés akkor és most

A tájékozódás és nyomkövetés hatalmasat fejlődött a kezdetekhez képest. Vegyük például az üzemanyaglopás esetét. Míg korábban a fuvarozó cégek a kijátszható pálcákkal, és szondákkal ellenőrizték, hogy járművezetőik tiszták-e az üzemanyaglopás vétségében, ma már lehetetlen észrevétlenül megcsapolni az üzemanyagtartályt. 

Az elégetett üzemanyag mennyiségét már 1%-os pontossággal tudják mérni a fedélzeti computerek. Nincs többé lopás a cégnél!

Míg korábban csak a katonaság használhatta a maihoz képest korlátozott funkciójú eszközöket, ma már a lakosság bármely tagja előtt nyitva áll a tájékozódás és nyomkövetés megannyi, könnyen alkalmazható módszere. 

GPS-el, a műholdas védelem óvó tekintete alatt megakadályozhatók a járműlopások, sőt kedvenc állataink útját is követhetjük, ha netalán elkóborolnának. Megannyi extra funkciót kínál a tájékozódás: GPS-sel lehet autós útvonalat tervezni, de a túrázók nagy barátja is.

A rendszer sokat fejlődött. A technika térhódításával ma már okostelefonról, és tabletről is elérhetőek a GPS-ek, és nyomkövetők. 

A régi nyomkövetés során még csak az autó útvonalát, pillanatnyi tartózkodási helyét tudták figyelni. A mai flottakövetési szolgáltatók ellenőrzik az autósok vezetési szokásait, sebességét, munkaidejét, a raktér hőmérsékletét, a raktérajtó zárását-nyitását, de létezik ponyvavédelmi rendszer is.

A csomagküldő cégek a járművekbe épített GPS nyomkövető egység segítségével követhetik az elindított csomagok útját.

Kíváncsi vagy a repülőgépek útjára? Már élőben is követheted őket a Flightradar24 repülőgép-követő app segítségével.

Egy mozdonyfedélzeti berendezéssel már azt is megnézheted, mennyit késik majd a vonatod, s éppen hol jártok.  

Ellopták a mobilod? Akár 10 órára visszamenőleg meg tudod nézni, hol járt, és a távolból még a kényes adatokat is törölheted.

Kaptál már értesítést a Facebookon arról, hogy egyes ismerőseid a közeledben tartózkodnak? Nos, ezt is a GPS csodájának tudhatod be.

A fejlődés pedig, biztosak vagyunk benne, hogy nem fog itt megállni.

Kisállatok nyomkövetése – Óvintézkedés kedvenceid védelméért

GPS nyomkövető gyors segítség vészhelyzetben, kóborlásra hajlamos jószágok megtalálásához! A nyakörvre fűzhető, kis méretű eszköz segítségével mindig megtalálhatod a kedvenced, s nem kell sokáig nélkülöznötök egymás társaságát. Kutya, macska, egyéb háziállat követését is meg lehet vele oldani.

Előnyei között említhető vízállósága, kis súlya, így nem történhet vele váratlan baleset, s az állat is eltűri magán, könnyen emgszokja, nem fogja piszkálni, kapargatni. Már olyan nyakörv is kapható, amelybe bele van építve a GPS, bár az ára magasabb, mint a külön felcsatolható készüléké.

Így működik a készülék: a gazdi felhelyezi kedvence nyakörvére az eszközt, s ha tudni szeretné, hol jár, egy ingyenes hívást kezdeményez, vagy egy szintén ingyenes üzenetet küld a SIM kártyára. A kívánt információk sms-ben fognak érkezni a kérő telefonjára. Természetesen GPRS üzemmódban folyamatos nyomonkövetésre is lehetőség van, mely során online térképen lehet követni az állat lépteit.

Extraként általában nyakörv-csipeszt, töltő-adaptert, USB-kábelt, és használati leírást is csomagolnak a nyomkövetőhöz, s különböző színekből lehet választani.

Felhelyezése könnyű, vagy közvetlenül a nyakörvre kapcsolható, vagy egy szilárd alapzat segítségével kattintható fel-és le.

Előfordulhat, hogy a készülék nem kap GPS jelet, ekkor egyes berendezések mobiltelefon adók segítségével folytatja a követést, LBS modul használatával.

Ezt biztosítja még a GPS-es kisállat nyomkövető:

-korlátlan elérhetőség

-energiatakarékos módba való kapcsolás

-még egy rövid, vízbe való merülésnek is ellenáll

-ütésálló műanyagból készül

-akár mobiltelefonon keresztül is követhető a kisállat mozgása egy ingyenesen letölthető alkalmazás segítségével

-akár 20 napot is kibír az elem töltés nélkül

-a szolgáltatás nem csak Európában, hanem akár Dél-Afrikában, Indiában,Törökországban is működhet.

A nyomkövetés jól jöhet például egy tüzijáték alkalmával, vagy vihar idején elkóborló állat megkeresésére, de akkor is jól működik, ha idegeneknek tetszik meg a kutya, cica, egyéb házi kedvenc és elcsalogatják az otthonától.

Hogyan kerül a nyomkövető rendszer az autóba?

A céges ügyfeleknek kiemelt igényük van arra, hogy nagyobb biztonságban tudhassák a munkaeszközül szolgáló autóikat egy egyszerű, költséghatékony GPS nyomkövető rendszerrel. A nyomkövető rendszerek beszerelést igényelnek. De vajon tudható-e, ki szereli be a rendszert, mennyire megbízható, és hozzáértő?

A nem mobil rendszer beépítése kábelezéssel, áramellátással jár, amit természetesen csak hozzáértő, magasan képzett, és tapasztalt autóvillamossági szerelő tud megfelelően ellátni. Helyileg általában a szolgáltatást nyújtó műhelyben, illetve külön kérésre a megrendelő telephelyén (pl. kamionok esetében) történik a beszerelés.

Lássuk, mi is a beszerelés menete

A beépítés során a szerelő leszedi a jármű műszerfalat fedő lemezét, majd a modem bekötése után visszaépíti azt. Beszerelés előtt a készülék megfelelő helyét műszerek segítségével méri ki, majd ellátja árammal, és beköti a kívánt egyéb opciókat. Ha már az utolsó csatlakozó is a helyén van, gondosan teszteli az egységet a kiegészítő funkciókkal együtt. Csakis ezután kerülhetnek a helyére a karosszériaelemek. A modem kívülről észrevehetetlen, így az alkalmazott előtt is titokban lehet tartani. A szervizekben akár egyedi igényeket is ki tudnak elégíteni, így a szenzorok, érzékelők (pl. gyorsulásmérő, üzemanyagszint jelző, raktérhőmérő, riasztó, sofőrazonosítást végző eszköz, gyújtás érzékelő, motorblokkolás, stb.) járműkövető egységre történő bekötése is megoldható.

A modemmel kapcsolatos munkálatok nagyjából egy órát vesznek igénybe, ezt a várakozási időt érdemes bekalkulálni. A műhelyek minden esetben garanciát vállalnak azért, hogy a GPS nem zavarja majd az autó működését, s az autót épen kapja vissza a kedves tulajdonos. A garancia tehát teljes körű.

Jó hír, hogy a beszerelés után az ügyfelekkel folyamatosan biztosított a személyes kapcsolattartás.

S hogy miért kedvelik a cégek a nyomkövető rendszereket?

Azért, mert a GPS műholdas pozicionálás segítségével működő hatékony rendszer használatával a flottakövetés során nem csak a gépjárműpark lopás elleni védelme biztosított, hanem többek között fel lehet vele lépni az üzemanyaglopás, a túlórák, a kerülőutak, a gyorshajtás, és az állagromlás ellen is. Egyszóval hatékonyabbá válik a vállalatmenedzsment munkája. A flottakövetés hiányából fakadó veszteséges működést el lehet felejteni! A nyomkövető rendszer struktúrája, műszaki háttere a garancia erre.

 

 

Szeretné tudni, merre járt a kollégája? Szűrje ki a nem hivatalos utakat!

Olyan cégek esetében, ahol döntő fontosságú akár a gyorsaság, akár a költséghatékony működés, nagyon jó szolgálatot tehetnek a ma már rendkívül sok opciót nyújtó műholdas nyomkövető rendszerek. Attól függően, hogy hány gépjármű nyomon követésére van szükség, választhatunk olyan rendszert is, mely alkalmas flottakövetésre. Ezek a rendszerek ma már olyan, és annyi funkcióval vannak ellátva, hogy segítségükkel hatékonyan és pontosan nyomon követhetjük nem csak a gépjárműveket, de akár azok vezetőit is. Fontos, hogy olyan szolgáltatót válasszunk, amelyik figyel az igényeinkre és annak megfelelő rendszert is tud számunkra biztosítani. A legtöbb cég ma már teljesen egyedi megoldásokat is kifejleszt a vásárlók számára, így érdemes mindent sorra venni, amit elvárnánk egy ilyen rendszertől.

GPS nyomonkövetés

Minden esetben lehetőség van arra, hogy a rendszerbe rögzítsük a napi útvonalakat, így ha valaki eltér ettől, azt azonnal jelzi a járműkövető a flottaszervezőnek. Ezzel a riasztási funkcióval rendkívül könnyen kiszűrhető, ha a gépjárművezető nem a megadott útvonalon halad, vagy eltér attól, esetleg valahol túl sokáig időzik.  A flotta állapotával kapcsolatban is naprakészek lehetünk, hiszen igény szerint információkat továbbít az üzemanyag tankolásról, a fogyasztásról. A gázpedálállásból, a fordulatszámból azt is leszűrhetjük, milyen a sofőr gépjárművezetői gyakorlata.

Ezek a rendszerek a nyomkövetésen, járműkövetésen kívül a költséghatékonyságban is nagy szerepet vállalhatnak, mivel segítségükkel láthatjuk a járművek üzemanyag fogyasztását, segítségükkel megakadályozható az üzemanyaglopás is, valamint a sofőrök munkája is nyomon követhető. A rendelkezésre álló adatok segítségével könnyen láthatjuk, melyik az a gépjármű, amit esetleg nem rendeltetésszerűen használtak, így könnyen kiszűrhetővé válnak a hibák.

A tulajdonos, vagy a flottaszervező online, valós időben is nyomon követheti akár az egész flottát, vagy akár egyetlen gépjárművet abból. Ez akár egy, vagy ötpercenként érkező GPS jelek segítségével egy utcaszintű térképnézetben lehetséges, ahol egy felhasználó barát felületen az összes fontos információt megtalálhatja a gépjárműről. Ma már alapszolgáltatás a járműkövetési rendszerek esetén az elektronikus menetlevél. Ebben minden adat és információ megtalálható, melyek segítségével teljesen ellenőrizhetővé válik az autó és a gépjárművezető is.

Nyomkövetés mint a bizalom és lojalitás mérőeszköze

Magyarországon közel nyolcvan cég foglalkozik gépjárművek műholdas (GPS-es) nyomkövetésével, ám kevés szolgáltatóra jellemző, hogy nem “dobozolt” árut kínál, hanem az ügyfél igényeihez igazított terméket. A Flexcom Kommunikációs Kft. és az általa működtetett nyomkovetes.net szolgáltatásaival ennél is többre törekszik: szemléletet kíván formálni és ügyfelei üzleti fejlődését elősegíteni.

A Flexcom Kommunikációs Kft. piaci részesedése az árbevétel alapján megközelítőleg a huszadik helyre pozícionálható, de ár-érték arányos teljesítésben az előkelő második-harmadik helyet foglalja el. Piacvezető azonban a termékfejlesztésben és felelős gondolkodásban, ami a szolgáltatásokban is érzékelhetően megmutatkozik.

GPS Nyomkövetés

A jelenlegi piaci kínálatban megtalálhatóak a gyorsan és olcsón működtethető, úgymond “bóvli” termékek, amelyek mögött nincs valós tartalom, testreszabott megoldás, vagyis minőségi szolgáltatás. A FlexCom csapata nem egyszerűen készüléket ad el, hanem a piaci igényekhez igazodó, naprakész termékportfoliót és kapcsolódó szolgáltatási rendszert kínál, amely az ügyfelek visszajelzései alapján folyamatos fejlesztéssel jön létre.

A GPS-es nyomkövető rendszer elsősorban a cégvezetés szempontjait veszi figyelembe, a számára szükséges információt nyújtja, vagyis átláthatóvá teszi a működést és elősegíti a felelős döntéshozatalt. Ugyanakkor a napi működésben motivációs eszközként kell használni nem „korbácsként”. A rendszer bevezetése előtt fontos felhívni az ügyfél figyelmét arra, hogy az adatok ismeretében felelősen kell döntenie, vagyis a GPS mint eszköz a bizalom és a lojalitás mérőeszközeként használandó. A nyomkövető rendszer hosszútávon fenntartható megoldást kínál valós problémákra, de a megoldás a munkaadó és munkavállaló közötti együttműködést feltételezi.

A nyomkovetes.net szolgáltatási rendszere és szemlélete ezt a hozzáállást támogatja, mert arra az alapgondolatra épül, hogy minden cégnek a munkaerő a legfontosabb erőforrása és értéke. A humánerőforrás határozza meg egy-egy cég piaci helyzetét, sikerét vagy kudarcát. Ezért a jó cégvezető számára a legfontosabb a jó munkaerő kiválasztása, megtartása és a kölcsönös bizalom kiépítése.

További részletek: http://gpsnyomkovetes.net

BEPILLANTÁS A KALANDRALLY VILÁGÁBA

Bepillantás a Kalandrally világába

Kalandrally 2013


A Sandlander által életre hívott Uniqa Magyar Kalandrally Bajnokság olyan magas színvonalú 4x4 viadal, amely a terepjárózás szerelmeseinek - mind Heavy, mind Light kategóriákban élményekben gazdag és a csapat minden tagjának aktív közreműködését igénylő kikapcsolódást nyújt.

A 2013. évi bajnoki fordulókat Magyarországon (Kalocsa, Balatonszemes, Budapest-Makó illetve Dabas) és a határainkon túl (Torockó) rendezzük, amelyek alkalmával a segítséget igénylő embertársainkra és a környezettudatosságra fokozottan figyelünk. A kalandrally helyszínein élő rászoruló családok, idősek részére pénzadományokat és élelmiszercsomagokat juttatunk el. Az idei idénytől pedig immár a kalandrally útvonalába eső illegális szemétrakásokat is össztűz alá vesszük.

Az Uniqa Magyar Kalandrally Bajnokság futamain a résztvevőknek három különböző - jellegüket tekintve teljesen eltérő  -feladatcsoport kihívásainak kell eleget tenniük:

- Tereppontok megtalálása, terepakadályok leküzdése GPS koordináták  és / vagy itiner segítségével.

- Team Spirit feladatok.

- Logikai azonosításos feladatok

Az Uniqa Magyar Kalandrally Bajnokság indulói burkolat nélküli és burkolt nyílt útszakaszokon teljesítik a napi távot. A feladatok teljesítése során minden csapat saját hatáskörében kezeli a fellépő esetleges problémákat, nehézségeket - úgymint a mentést és annak megszervezését, a jogi képviseletet, továbbá (amennyiben a szervező nem biztosította) az étkezést és a szállásfoglalást is.

Kövesse élőben nyomon a résztvevőket a Facebook oldalunkon megtalálja a nyomkövetéshez szükséges login nevet és jelszót.

MIÉRT DRÁGÁBB AZ ONLINE NYOMKÖVETÉS KÜLFÖLDÖN?

Online nyomkövetés esetén a készülék és a szerver közötti kommunikációt GSM szolgáltató biztosítja. A kommunikáció SIM kártya segítségével (GPRS csatornán keresztül) történik.

Roaming Térkép

Nemzetközi használat esetén nem elegendő a belföldi előfizetés, szükség van még ún. Roaming előfizetésre is. Nemzetközi előfizetési díjunk tartalmazza a SIM kártya roaming költségét is. EU-n kívül kiterjed még továbbá a következő országokra is: Svájc, Horvátország, Törökország, Norvégia, Liechtenstein, Izland

Kedvezményes roaming árainkat itt találja: http://gpsnyomkovetes.net/gps-nyomkoveto-arak/

CANBUS GPS SZERELÉS

Több mint húsz autóba szereltünk ügyfelünk telephelyén CANBUS GPS Nyomkövető készülékeket. Ügyfelünk azt szerette volna, hogy online nyomon követhesse az elfogyasztott üzemanyag-mennyiséget, és láthassa az aktuális üzemanyagszintet, továbbá a menetlevélben a kilométeróra állását.

CANBUS GPS SZERELÉSE

A megvalósítás sikeres volt, és pár nap alatt kiderült, hogy az eddig utanként kiszámolt átlagfogyasztás
5 literrel eltér
a valójában elfogyasztott üzemanyag-mennyiségtől.

További információt üzemanyagkontroll szolgáltatásunkról ide kattintva talál!