• Magyar

Nyomkövetés Blog

Mobiltelefonról le lehet nyomozni, hogy hol tartózkodik valaki?

Az okostelefonok világában ez már nem kérdéses. Dilemma inkább a hogyan körül szokott lenni. Nem is olyan nagy ördöngösség ez, mint amilyennek elsőre tűnik!

Ezek a kis zsebszámítógépek nagyjából 2,6 milliárd ember napi kommunikációját segítik, ami hazánkra levetítve 3,5-4 millió használatban lévő készüléket jelent. A többfunkciós okostelefonok pedig a telefonáláson, sms-ezésen kívül nem csak a levelezést, chatelést, netezést, játékok használatát teszik lehetővé, még helymeghatározó funkcióval is rendelkeznek.

Itt van a lényeg. Mivel a mobiltelefon működéséhez (a hálózathoz való csatlakozáshoz) alapvetőek az 1-1 földrajzi terület lefedéséért felelős mobiltelefon-tornyok, kapcsolódniuk is kell hozzá. Ez evidens, és már rögzíti is a torony a telefon helyét. Ha a felhasználó másik torony közelébe megy, a telefon átkapcsolódik oda. Ez alapján készül a telefonszámlád is, úgy, hogy a telefon referenciaszámát összekötik az előfizetési számlával.

Álljunk csak meg egy szóra. Akkor a szolgáltató látja a telefon tulajdonos mozgását? Erre egy nagy igennel kell válaszolnunk. Ráadásul, nemcsak hogy látják, de európai uniós szabályozások alapján még rögzítik is az így kapott adatokat, 6-24 hónap erejéig.

De persze van más mód is az okostelefon helyzetének kinyomozására. A tulajdonosok önként és dalolva engedélyezhetik azt, hogy a készülék bemérje önnön helyzetét GPS-el, vagy vezeték nélküli hálózat (wi-fi, ki lehet kapcsolni) segítségével. 

Az okostelefonosok sokszor a saját tudtukon kívül mondanak áment, egy gyors játékletöltéssel, mely helymeghatározáson alapul. Az adatok kiszivárgásához az is elegendő, ha csak egy éttermet keresnek, vagy egy közelben tartózkodó ismerős után kutatnak. Furmányos kis alkalmazások ezek. Bár ne kerüljön rá sor, de jó tudni, hogy a titkosszolgálatok és más bűnüldöző szervek kikérhetik a telefontornyok adatait. 

A helymeghatározás hasznos lehet:

  • eltűnt, sérült emberek felkutatása (911, 112 felhívásával),
  • bűnelkövetéssel gyanúsítottak követése,
  • családtagok nyomon követése esetén.

Sőt, a helymeghatározásból származó adatoknak azok a reklámcégek is örülnek, akik megvásárolják azokat egyes szoftvercégektől (pl. Twitter, az Angry Birds), és felhasználják célcsoport-központú hirdetéseikhez. 

Minden tudnak. Megszerzik az adataid, aztán akár az egész életed végigpöröghet előttük. Az is, ha épp templomba mész, de az is, ha sztriptízbárba. Aztán, ha ezeket a bizalmas információkat összeveti a közösségi oldalak nyilvánossá tett (ejnye-bejnye) adataival, az már több, mint nyugtalanító. A GPS adatok elárulják a titkaid.

Gondoltál már arra, hogy a kormány egy esetleges tüntetés esetén hozzájuthat a tüntetők adataihoz is? Persze, a helymeghatározó funkciót ki is lehet játszani ám, de ez már egy másik cikk témája.

A GPS története: a koordináták és a műholdak

A műholdak megjelenése áttörést hozott a helymeghatározás történetében. Minden a szovjetek által 1957-ben fellőtt Szputnyik-1 mesterséges holddal kezdődött. Rájöttek ugyanis, hogy az általa kibocsátott rádiójel hullámhosszának elemzése közben meg lehet határozni a helyzetét. Ezzel kezdetét vette a GPS fejlődéstörténete.

Ezek a legfontosabb állomások

1958 - az amerikai haditengerészet elkezdte fejleszteni a Transit nevű navigációs rendszerét, majd1960-ban tesztelte is. Az USA Haditengerészete eredetileg a Polaris ballisztikus rakétával járó tengeralattjárók és felszíni hajók részére fejlesztette ki.

1960. április 13. - A műholdas helymeghatározás születésnapja. Ekkor lőtték fel a Transit műholdrendszer első működő holdját, a Transit-1B-t. Az alapkövetelmény szerint a passzív navigációs vevőkészülék helyzeti pontossága 0,1 tengeri mérföld volt, de elérte a 0,042 tengeri mérföldet. A hidegháború idején katonai és felderítési célokat szolgált, de a tengerészeti navigáció mellett geodéziai célokat is betöltött, például létrehozták vele a WGS 84 nevű, vagy a NAD 83 nevű észak-amerikai globális dátumot.

A Transit rendszerrel egyidejűleg a Szovjetunióban kifejlesztettek egy katonai célokra használt műholdas navigációs rendszert, de jellemzőit titkosították. 

A Transit egészen az 1990-es évek elejéig működött, ekkor jött el ugyanis a navigációs műholdak ideje.

1967- megkezdődik a Transit polgári felhasználása. A Transit utódja a Timation műhold.

1973 -kialakítják a GPS koncepcióját. Elsőként Defense Navigation Satellite System (DNSS, Védelmi Navigációs Műholdrendszer) volt a neve, később Navstar-GPS, majd mindezt leegyszerűsítették GPS-re.

1978 és 1985 között 11 „Block I” katonai műhold került pályájára.

1989: az első „Block II” műholdak fellövése.

1993: az Egyesült Államok pályára állította a 24. Navstar műholdját is. A 24 műhold közül 21 aktív, 3 pedig tartalék műhold.

Hazánk az 1970-es években beszerzett egy mérésekre alkalmas Doppler vevőberendezést, mellyel továbbfejlesztettük a geodéziai alaphálózatunkat.