• Magyar

Nyomkövetés Blog

Feltörhető-e a nyomkövető? Avagy mit tegyünk, ha van nyomkövető az autóban, és nem leljük a nyomát?

Vannak könnyebben, vagy nehezebben feltörhető autók, de feltörhetetlenek nincsenek. El lehet látva a járgány váltózárral, riasztóval, indításgátlóval, sőt, még GPS nyomkövetővel is, az autót mégis ellophatják. A hatékony biztonsági rendszer megléte ettől még iszonyúan fontos, hiszen minél inkább megnehezíti valaki a piti tolvajok dolgát, azok annál hamarabb adják fel, és annál több esély van arra, hogy tetten lehet őket érni. Nem tipikus, de megesik, hogy egy bűnöző a GPS nyomkövető eltulajdonítására utazik. 

Erre jellemzően abban az esetben kerül sor, amikor mondjuk csak feltörni óhajtja az autót, és minden értéket kiszimatol. De az is előfordulhat, hogy csak abbóli dühében emel el minden mozdíthatót, mert valami miatt nem sikerül meglépni a járgánnyal.  

Sajnos olyan világban élünk, ahol már pár ezerért lehet kapni GSM/GPS blokkolót, amivel aztán a rosszakarók simán hatástalanítják a nyomkövetőt. Emellett még mindig jó hírnek számít, hogy azokat az autókat, amikben van nyomkövető, ritkábban viszik el.

A tulajdonosnak külön jó, amikor a nem túl szemfüles rossz arcok csak jó néhány kilométer megtétele után jönnek rá, hogy van nyomkövető az autóban. Az addig megtett út a valós idejű nyomkövetés miatt lekövethető, visszakérdezhető, így szerencsés esetben az enyves kezeken mielőbb kattan egy szép kis bilincs.

Végeredményben a legjobb megoldás az, ha előre felkészülsz egy esetleges lopási kísérletre. Már van olyan GPS alapú lopásvédelmi rendszer, mely azonnal riaszt, ha GPS-t kiiktató jelblokkoló eszközt vetnek be. Sőt, akkor is jelez, ha elindítják, elmozdítják az autót, ha kinyitják az ajtaját, csomagtartóját. Sőt, a rendszer jelezheti a benyúlásos lopást is (ha van mozgásérzékelő a utastérben).

Mobiltelefonról le lehet nyomozni, hogy hol tartózkodik valaki?

Az okostelefonok világában ez már nem kérdéses. Dilemma inkább a hogyan körül szokott lenni. Nem is olyan nagy ördöngösség ez, mint amilyennek elsőre tűnik!

Ezek a kis zsebszámítógépek nagyjából 2,6 milliárd ember napi kommunikációját segítik, ami hazánkra levetítve 3,5-4 millió használatban lévő készüléket jelent. A többfunkciós okostelefonok pedig a telefonáláson, sms-ezésen kívül nem csak a levelezést, chatelést, netezést, játékok használatát teszik lehetővé, még helymeghatározó funkcióval is rendelkeznek.

Itt van a lényeg. Mivel a mobiltelefon működéséhez (a hálózathoz való csatlakozáshoz) alapvetőek az 1-1 földrajzi terület lefedéséért felelős mobiltelefon-tornyok, kapcsolódniuk is kell hozzá. Ez evidens, és már rögzíti is a torony a telefon helyét. Ha a felhasználó másik torony közelébe megy, a telefon átkapcsolódik oda. Ez alapján készül a telefonszámlád is, úgy, hogy a telefon referenciaszámát összekötik az előfizetési számlával.

Álljunk csak meg egy szóra. Akkor a szolgáltató látja a telefon tulajdonos mozgását? Erre egy nagy igennel kell válaszolnunk. Ráadásul, nemcsak hogy látják, de európai uniós szabályozások alapján még rögzítik is az így kapott adatokat, 6-24 hónap erejéig.

De persze van más mód is az okostelefon helyzetének kinyomozására. A tulajdonosok önként és dalolva engedélyezhetik azt, hogy a készülék bemérje önnön helyzetét GPS-el, vagy vezeték nélküli hálózat (wi-fi, ki lehet kapcsolni) segítségével. 

Az okostelefonosok sokszor a saját tudtukon kívül mondanak áment, egy gyors játékletöltéssel, mely helymeghatározáson alapul. Az adatok kiszivárgásához az is elegendő, ha csak egy éttermet keresnek, vagy egy közelben tartózkodó ismerős után kutatnak. Furmányos kis alkalmazások ezek. Bár ne kerüljön rá sor, de jó tudni, hogy a titkosszolgálatok és más bűnüldöző szervek kikérhetik a telefontornyok adatait. 

A helymeghatározás hasznos lehet:

  • eltűnt, sérült emberek felkutatása (911, 112 felhívásával),
  • bűnelkövetéssel gyanúsítottak követése,
  • családtagok nyomon követése esetén.

Sőt, a helymeghatározásból származó adatoknak azok a reklámcégek is örülnek, akik megvásárolják azokat egyes szoftvercégektől (pl. Twitter, az Angry Birds), és felhasználják célcsoport-központú hirdetéseikhez. 

Minden tudnak. Megszerzik az adataid, aztán akár az egész életed végigpöröghet előttük. Az is, ha épp templomba mész, de az is, ha sztriptízbárba. Aztán, ha ezeket a bizalmas információkat összeveti a közösségi oldalak nyilvánossá tett (ejnye-bejnye) adataival, az már több, mint nyugtalanító. A GPS adatok elárulják a titkaid.

Gondoltál már arra, hogy a kormány egy esetleges tüntetés esetén hozzájuthat a tüntetők adataihoz is? Persze, a helymeghatározó funkciót ki is lehet játszani ám, de ez már egy másik cikk témája.

Hogyan tájékozódnak a pilóták a levegőben?

Az utasszállító repülőgép nehéz teste felszáll és elegánsan úszik a levegőben. Bízol a pilótában. Mi mást tehetnél? Ő a levegő királya és kiválóan tájékozódik a légtérben. Mindig tudja, hol van éppen. De honnan tudja? Gyere, kukkantsunk be kicsit a pilótafülkébe. 

A repülőgép pilótájának a repülés minden egyes pillanatában tudatában kell lennie a gép tartózkodási helyével (földrajzi koordináták, magasság). Ezen kívül ismernie kell például a t, irányát, magasságát, sebességét és a pontos útvonalat. 

A GPS, mint a pilóta jobb keze

A GPS segítségével történő tájékozódás igazi felüdülés a pilóták számára a földi radarjelek alapján történő navigáció után. Ez teljesen érthető, hiszen a leszállópálya megközelítése műholdak segítségével sokkal kényelmesebb. Miért is? Azért, mert ezzel a módszerrel már nem szükséges a pálya szakaszos megközelítése, a gépek közvetlenül, egyenesebb vonalban veszik célba a leszállópályát. 

Simább landolás, nagyobb üzemanyag megtakarítás. Tiszta főnyeremény. Az utasok, a személyzet, sőt, még a környezet is hálás a GPS „gondoskodásáért”. Nem csoda, mivel használatának nyomában csökken a zajterhelés, és a környezetszennyezés is.

Te, mint pilóta

Tegyük fel, hogy amatőr repülős vagy, és épp útvonalat tervezel. Az első dolgod, hogy megnézed a napi légtérfelhasználási tervet, és a légtérigénylőt is értesíted a keresztülrepülési szándékodról. Ezután egy repülős térképre bejelölhetsz minden, az utaddal kapcsolatos, fontosabb pontot. 

Ha kész a térkép, jöhet a repülési navigációs terv kitöltése, melyben az összes fontos információ szerepel. Ilyen például az irányszög, a rádiófrekvencia, a (tartalék) üzemanyag feltüntetése, a magasság, a repülési idő, stb. Mielőtt elindulsz, nézd át a teljes repülési útvonalat a Google Earth-ön, és készíts repülési tervet is, amit majd az irányítónak adj le!

Repülni tudni kell!

Persze, bármilyen elektronikus navigációs berendezést be lehet programozni, de mit teszel, ha beadja a törölközőt? A nagy repülőgépek robotpilótái sem tudnak mindennel megbirkózni, és akkor ismerni kell a repülés minden csínját-bínját, az emelkedést, a süllyedést, a fordulózást, stb.

Repülés helyett mégis maradnál a földön? Nézd meg itt, mit kínálunk a számodra! 

 

 

Tájékozódás és nyomkövetés akkor és most

A tájékozódás és nyomkövetés hatalmasat fejlődött a kezdetekhez képest. Vegyük például az üzemanyaglopás esetét. Míg korábban a fuvarozó cégek a kijátszható pálcákkal, és szondákkal ellenőrizték, hogy járművezetőik tiszták-e az üzemanyaglopás vétségében, ma már lehetetlen észrevétlenül megcsapolni az üzemanyagtartályt. 

Az elégetett üzemanyag mennyiségét már 1%-os pontossággal tudják mérni a fedélzeti computerek. Nincs többé lopás a cégnél!

Míg korábban csak a katonaság használhatta a maihoz képest korlátozott funkciójú eszközöket, ma már a lakosság bármely tagja előtt nyitva áll a tájékozódás és nyomkövetés megannyi, könnyen alkalmazható módszere. 

GPS-el, a műholdas védelem óvó tekintete alatt megakadályozhatók a járműlopások, sőt kedvenc állataink útját is követhetjük, ha netalán elkóborolnának. Megannyi extra funkciót kínál a tájékozódás: GPS-sel lehet autós útvonalat tervezni, de a túrázók nagy barátja is.

A rendszer sokat fejlődött. A technika térhódításával ma már okostelefonról, és tabletről is elérhetőek a GPS-ek, és nyomkövetők. 

A régi nyomkövetés során még csak az autó útvonalát, pillanatnyi tartózkodási helyét tudták figyelni. A mai flottakövetési szolgáltatók ellenőrzik az autósok vezetési szokásait, sebességét, munkaidejét, a raktér hőmérsékletét, a raktérajtó zárását-nyitását, de létezik ponyvavédelmi rendszer is.

A csomagküldő cégek a járművekbe épített GPS nyomkövető egység segítségével követhetik az elindított csomagok útját.

Kíváncsi vagy a repülőgépek útjára? Már élőben is követheted őket a Flightradar24 repülőgép-követő app segítségével.

Egy mozdonyfedélzeti berendezéssel már azt is megnézheted, mennyit késik majd a vonatod, s éppen hol jártok.  

Ellopták a mobilod? Akár 10 órára visszamenőleg meg tudod nézni, hol járt, és a távolból még a kényes adatokat is törölheted.

Kaptál már értesítést a Facebookon arról, hogy egyes ismerőseid a közeledben tartózkodnak? Nos, ezt is a GPS csodájának tudhatod be.

A fejlődés pedig, biztosak vagyunk benne, hogy nem fog itt megállni.

A nagy GPS összehasonlítás

Vajon mely autós navigációs készülékek a legjobbak? Egyáltalán, mit tudnak ezek a készülékek, mitől jobb az egyik, mint a másik? 

Ma már olyan sokféle márkából választhatunk a piacon, hogy nem győzzük a fejünket kapkodni. Ezek közül néhány a teljesség igénye nélkül: Garmin, WayteQ, Navon, TomTom, Alcor, Alpine, ATD, Becker, Evolio, Navon.

Az árak, és a minőség, tudás között általában van összefüggés: a legolcsóbb készülékek már huszonezer forinttól kaphatóak, de tudásuk elég csekély. Akik többre vágynak, azok akár 130 000 Ft körüli árat, vagy még többet is kifizethetnek egy szuperebb darabért. 

 

A legfontosabb funkciók, jellemzők: 

Kártyaolvasó, érintőképernyő, USB adatátvitel. A processzor órajel 500-800 MHz között mozog. A leggyakoribb képernyőméretek: 4,3” és 5”, de a polcokon találunk 6,1” és 7” méreteket is. A kijelzők felbontása jellemzően 480 x 272, vagy 480 x 800 pixel.

A GPS készülékek akkumulátorral működnek, készenléti idejük 1-2,5 óra, de vannak 4-5 órás készenléti idejű darabok is. Ritkaságszámba megy, de létezik 8 órás készenléti idővel rendelkező navigációs készülék is.

Szélesség: nagyjából 126-196mm közötti, magasságuk 78-114 mm között mozgolódik, vastagságuk általában 15-23 mm között helyezkedik el. Súlyuk 148-352 gramm.

Extrák: 

  • Bluetooth, WLAN adatátvitel.
  • FM transzmitter, hogy a GPS-en tárolt zenéket hallgatni tudjuk az autós rádión keresztül.
  • TMC vevő, a valós idejű forgalmi információk alapján történő útvonaltervezéshez.
  • POI adatbázis, mely felsorolja a számunkra valamiért hasznos, és érdekes helyeket, például hoteleket, éttermeket, látványosságokat.
  • A jobb készülékek esetében a belső memória elérheti a 8192 MB-ot is.
  • Média lejátszó funkció, mellyel videókat, zenéket játszhatsz le.

Érdekesség: létezik olyan GPS készülék, ahol a GPS műhold vevő csatornáinak száma eléri a húszat.

GPS koordináták: számítások, és formátumok

A WGS84 az egyik leggyakoribb koordináta rendszer Magyarországon. A GPS mérések koordináta rendszerének is szokás hívni. Egy más megfogalmazás szerint nem más, mint a GPS-műholdak által sugárzott fedélzeti pályaadatok vonatkoztatási rendszere, geodéziai világrendszer. 

A WGS84 (World Geodetic System) középpontja a Föld tömegközéppontjában van, vagyis geocentrikus elhelyezésű alapfelület. A WGS84 közzétételéért az USA védelmi minisztériumának katonai térképészeti szolgálata a felelős. Eredeti célja globális méretű katonai navigációs és térképészeti feladatok megoldása volt. A magyarországi katonai topográfiai térképek is ebben a vetületben készülnek. 

Ez az egyezményes földi vonatkoztatási rendszer az alábbiakat foglalja magába: a Föld normálalakja, normál nehézségi erőterét meghatározó adatok, földi vonatkoztatási koordinátarendszer, geopotenciál modell, és globális geoidkép, WGS84 rendszer és különböző geodéziai dátumok közötti átszámítási paraméterek, vetületi síkkoordináta-rendszer.

A műholdas helymeghatározás elve: három távolságmérés alapján, három ismert sugarú és középpontú gömb metszése adja a földi ismeretlen pont helyzetét. Mivel a vevő órahibáját is számításba kell venni, három helyett minimum négy műhold észlelésére van szükség. A WGS84 egy olyan forgási ellipszoidot jelöl, mely magában foglalja az egész Föld tömegét. A három koordináta: az ellipszoidi földrajzi szélesség, a földrajzi hosszúság és a vonatkoztatási ellipszoid feletti magasság. 

A WGS84, és a másik leggyakoribb koordináta rendszer, az EOV (Egységes Országos Vetületi)  között sokszor van szükség átszámításra, melyhez már számos átszámító alkalmazás is rendelkezésre áll.

 

 

 

 

 

GPS a motor-és autósportban

Mindentudó navigáció

Motorozol, vagy csak érdekel ez a sport? A tévé képernyője elé ragadsz, ha Forma1 közvetítés veszi kezdetét? Érdekel, hogy milyenek a motor-és autósport GPS-ei? Akkor Neked szól ez a cikk.

A motorostúrák résztvevőinek olykor szükségük lehet navigációs eszközökre. Már csak az üzemanyag, s az időkérdés szempontjából is fontos bebiztosítani az utat, s tudni, hogy épp merre járunk. Persze, két keréken jól jön a térkép (nagy felbontású, minőségi kivitelezés, kifejezetten motorosoknak), és az iránytű is, hiszen a modern kor vívmányai sem mindig 100%-osak. 

A profi navigációs eszközök vízállóak, és nagy fényerejűek, így például erős napsütés, s égi áldás esetén is jól használhatóak. Képernyőjük elég nagy ahhoz (legalább négycolos legyen), hogy jól lehessen rajta tájékozódni, s még a kesztyűben való kezelés sem lehetetlen. Az áruk magas, de akinek nélkülözhetetlen, meg fogja venni. Mielőtt kiválasztod az igazit, nézd meg az adatbázisát, ami annál jobb, minél több térképet tartalmaz, hiszen ki tudja, merre visz még a sors. Jól jöhet, ha tudod, hol találsz benzinkutat, gyógyszertárat, vagy épp szállást, pihenőhelyet. A legtöbb ilyen készülék jelzi a motorozással töltött időt, s sebességet is. Tárhelyük általában bővíthető.

Mire jó a GPS igazából a motoros túrákon?

Ha hegyekben kanyarog az utad, vagy nagyvárosokban jársz, nem fogsz annyit bajlódni a leágazókkal. Jó hír, ugye?

Fogadd meg: Ne csak a műholdas navigációra támaszkodj. Tekintsd inkább csak kiegészítőnek, s út előtt készíts itinert papírtérkép alapján. A kütyü is tévedhet, s ha felkészült vagy, kivédheted a kellemetelen meglepetéseket. Mondjuk azt, hogy több kilométerre találd magadat a céltól.

Tudtad, hogy már olyan fejvédőt is terveznek, amiben helyet kap egy 180 fokos látószögű kamera? Ígérnek hozzá visszapillantót, s Bluetooth egységet, mely kommunikál a telefonunkkal és a navigációs készülékekkel? A jövő még számos meglepetést tartogathat a motorsport szerelmeseinek.

Forma 1 és a GPS

A GPS alapú nyomkövető rendszerek professzionális felhasználói az F1 csapatok. A sok esetben 300 km/h-s sebességgel száguldó autók adatait mérnökök figyelik. A távoli mérést, adattovábbítást és vezérlést a telemtria teszi lehetővé, vezetéknélküli kommunikációs rendszeren keresztül. A mérnökök valós időben látják az autók műszaki paramétereit, képet kapnak a pilóta vezetési stílusáról, s a lehető legjobb teljesítmény elérése érdekében tudják módosítani az autó beállításait is. Többek között tudják nézni a guminyomást, olajhőmérsékletet, gyorsulási adatokat, s még sok ezer paramétert.

Egy kis érdekesség: Az F1 versenyautókba olyan GPS rendszer van beépítve, amely nagyobb biztonságot nyújt a versenyzőknek. Lényege, hogy a pálya bármely részén a marsallok által használt zászlójelzésnek megfelelő színű LED (piros, sárga, vagy kék) lép működésbe. Így a versenyzők hamarabb értesülnek a zászlójelzésekről, s szabálykövetőbben tudnak viselkedni. Sőt, a GPS rendszer révén a versenyigazgató az egész futam alatt nyomon tudja követni, hogy melyik autó épp hol jár. A rendszer nagy segítség a pilótáknak, mert a lámpa színe alapján tudni fogják, hogy milyen sebességgel haladjanak, s hogy a pálya bizonyos szakaszán számolniuk kell-e veszélyforrással. 

GPS a sportban

Valóban szüksége van GPS-re egy sportolónak? Nézzük, mi a választék, s hogy miért jársz jól, ha edzéshez ilyen kütyüt/alkalmazást használsz. Kezdjük a legcsúcsmodernebb kategóriákkal. 

Térképes, professzionális GPS készülék

A legfelső kategória a GPS-ek világában. A hegymászók, hetekig túrázók kedvence, hiszen ceruzaelemekkel, illetve ceruzaaksikkal működnek. Persze, tartalék elemek nélkül ez sem a legélhetőbb megoldás, de az előrelátó sportoló nem feledkezik meg arról, hogy bebiztosítsa magát.

Sok rajta a funkciógomb, így egyszerűbb a használata. Nagy előnye, hogy a legtöbb modellhez jár barometrikus nyomásmérő és iránytű is.

Térképes sport GPS készülék

Ez már komoly darab. Akár érintőképernyős is lehet. A kijelzőn egyszerre mutathatja az összes lényeges teljesítményadatot (pulzus, megtett út, sebesség, szint, távolság egy adott pontig, vagy célig, stb.)

Térképe tetszőlegesen nagyítható, kicsinyíthető, s részletesen is megtekinthető. Beállíthatók rajta az útvonalválasztás preferenciái.

Akik szeretik: futók, bringások

Hátrány: beépített Li-ION, vagy Li-Pol akku

GPS Track POD 

Összetevői: egy GPS vevő és egy integrált GSM egység

Trackeli az utat, bejelölhetők rajta érdekes pontok, a leghasznosabb helyek. S persze, folyamatos jelet küld az épp aktuális pozícióról.

Ők használják: például a terepfutók. Nincs csalás-nincs ámítás, a versenyzők helyzete végigkövethető egy képernyő előtt.

GPS órák útvonalnavigációval

Ennél az óránál könnyebbség, hogy már otthon megtervezhető az út, feltölthető az órára, és be lehet vele járni az adott útvonalat. Térkép nemigen van rajtuk (de nem is éri meg telepíteni rájuk, mert belassulnak tőle), de kereszteződéseknél mutathatják, merre tovább. Kijelzi a megtett utat, s a végpontig hátralévő távolságot. Akár track-et is rögzít.

Hazatérve az adatok letölthetőek a gépre.

Ehhez nagyszerű: futás, biciklizés, s minden olyan sportféle, ahol alap a navigáció, de a térkép nem lényeges.

GPS órák 

A futók nagy segítői. A fejlettebb típusok már pulzust is mérnek, s GPS alapon számolják a sebességet. Jelzi, mikor mennyivel mentél, milyen szintkülönbséget tettél meg. Persze, mutatják a megtett útvonalat is. Néhány modell kalóriát is számol.

Amit nem tud: navigálni, ámbár a kezdőpont és végpont távolságát és irányát képes belőni. Általában nem tudod lementeni róla az adatokat sem.

Nekik a legjobb: futók

GPS útvonaltrackelő app 

A legolcsóbb lehetőség az okostelefonra -sokszor ingyenesen- letölthető applikáció. Lenaplózza hol jártunk, útvonalat ment, mutatja a távot, a szintkülönbséget, a sebességadatokat.

Ahova ajánlott: parkba, városszélre, gyalogláshoz, futáshoz, de akkor már ilyen erővel használhatsz órát is.

Ide ne vidd: erdőbe, sziklás területekre, mert könnyen elveszti a jelet, s annak buzgó keresése közben atomgyorsan meríti az akkumulátort.

A kiegészítőkről is essen néhány szó

Ezeket szerezheted be, ha valamire többre vágysz:

futáshoz-giroszkópos gyorsulásmérő

kerékpárra-kerékfordulatmérő-szenzor, ANT+ rádiós kapcsolattal csatlakozó wattmérők, pulzusmérők.

Ha pedig igazán pontos navigációra, s gyors helyzetmeghatározásra vágysz, Neked találták ki a GLONASZSZ – az orosz műholdas helyzetmeghatározó rendszert.

Tippek: Vásárláskor kérd az eladók segítségét, olvass termékteszteket a neten, s ismerőseidtől is kölcsönkérheted a GPS-üket, hogy tégy egy próbát.

Persze nem csak gyalogláshoz, futáshoz, kerékpározáshoz, vagy túrázáshoz használhatók a GPS készülékek, már a síelők, úszók is nagy hasznát veszik. Nem is beszélve például a motorsportról, de az már egy másik blogbejegyzés témája lesz.

Nem kémeszköz: GPS Személyi nyomkövetés, személyvédelem, és távfelügyelet

Személyi nyomkövetésre nagy szüksége lehet egyedülálló, vagy idős személyeknek, azoknak, akik veszélyes munkát végeznek, illetve alkalmazható biztonsági személyek távfelügyelete is lehetséges. A sor pedig még folytatható. A készülékek gyors segítséget nyújtanak, ha baleset, támadás történik, ha vészhelyzet áll elő.

Rendkívül hasznos találmány a hatalmas raktárakban egyedül dolgozók, például árufeltöltők számára, de egyedül élő, beteg rokonaink számára is, hiszen a készülékek egy beépített giroszkóp érzékelése útján akkor is riaszthatnak, ha a nagymama ne adj isten elesik.

A személyi nyomkövetés alapeszköze egy GPS vevővel bővített, SIM-kártyás, speciális mobiltelefon, mely biztonsági információit egy központi szoftverrel felügyelik, ellenőrzik, s szükség esetén a kívánt személyeket kiértesítik. A rendszer GPS műholdak közreműködésével működik, s változó körülmények között is elküldi a jogosult mobiljára az aktuális hosszúsági és szélességi koordinátákat.

A GPS személyi nyomkövető segítségével leadható segélyhívás, meghatározható a pozíció, s riasztani, pánikjelzést leadni is lehetséges vele. Ez utóbbi esetekben 10 mp koordinátaküldés történik. A készülékkel mód van a csendes belehallgatásra is.

Az adott személyt annak zavarása nélkül, folyamatosan nyomon lehet követni.

Még több használati lehetőség

A szülők, tanárok fellélegezhetnek, hiszen szemmel követhetik a gyermek mozgását a kirándulásokon, táborokban, a városban.

Az extrém sportolók is örülhetnek egy nyomkövetőnek, mert így nagyobb biztonsággal vághatnak neki a kalandoknak.

Még az is előfordulhat, hogy egy járőrszolgálatot teljesítő GPS nyomkövető segítségével ad jelentést a megfigyelt terület bejárásáról, időbélyeg segítségével. 

Számtalan lehetőség nyílik tehát az alkalmazásra, s sok esetben életmentő is lehet, ezért mindenképp megéri befektetni az eszközbe!

Fontos, hogy a megfigyelt személy tudjon a követésről, semmiképp se alkalmazzuk a jeladót a tudta nélkül, hagyjuk meg mindenkinek a személyes szabadságát!

Hogyan telepítsek nyomkövető rendszert?

Bármilyen nyomkövető rendszert választunk is, vannak alapvető tudnivalók azt eszközt illetően. A használatba vétel előtt ezekre mindig oda kell figyelni.

Először is azzal tisztába kell lenni, hogy a készülék valamely szolgáltatónál beszerezhető SIM kártya segítségével működik. Erre azért van szükség, hogy kommunikálni tudjunk a nyomkövetővel. Hiába fogna folyamatosan jelet, és hiába tudná az adott jármű helyét meghatározni, ha ezeket az információkat semmilyen módon nem tudná nekünk továbbítani.

A készülék beszerelését minden esetben szakember végezze. A nyomkövető GPS és GSM antennával rendelkezik, így célszerű úgy elhelyezni azt a járműben, hogy azok szabadon maradjanak. Leginkább a szélvédő alatti terület ajánlott.  Üzembe helyezéskor fontos a megfelelő paraméterezés, hogy a készülék által nyújtott minden szolgáltatást igénybe tudja venni. A online követésre általában a gyártó által megadott weboldalon van lehetőség.

Lehetőség van arra is, hogy nyomkövető rendszert riasztóval együtt telepítsünk. Ebben az esetben a készülék rendelkezik olyan megfelelő bemenettel, ami lehetővé teszi, hogy a telefonunkra SMS üzenetet kapjunk, ha a járművünkön beindul a riasztó. Amennyiben az autónkban nincs még riasztó, mindenképpen érdemes beszereltetni a nyomkövetővel együtt, hogy ha esetleg illetéktelenek eltulajdonítják a járművet, azonnal kapjunk róla értesítést.

Személyi nyomkövető rendszer esetében a beüzemelés szinte teljesen megegyezik a fent leírtakkal, de természetesen beszerelésre általában nincs szükség. Ami itt eltérő, hogy ma már a legtöbb nyomkövető rendelkezik „pánik jelzés”-sel. Ilyenkor a pánik gombot hosszan lenyomva, a készülék jelzést küld a beállított értesítési telefonszámokra a tartózkodási pozícióval együtt. A nyomkövetők tehát ma már nem csak ellenőrzés szempontjából hasznosak, de védelemre is szolgálnak.

Page 1 of 212