• Magyar

Nyomkövetés Blog

NYOMKÖVETŐ RENDSZER TELEPÍTÉSE RIASZTÓVAL

Ügyfelünk igénye alapján telepítettük nyomkövető készülékünket. A jármű nem rendelkezett központi riasztóval, ezért a nyomkövető beszerelése mellett szakképzett szerelőnk CANBUS riasztót is telepített a járműbe.

NYOMKÖVETŐ RENDSZER TELEPÍTÉSE RIASZTÓVAL

A készülék megfelelő bemenettel rendelkezik annak érdekében, hogy riasztás esetén továbbítani tudja az eseményt az ügyfél mobiltelefonjára. Amennyiben a járműben megszólal a riasztó, SMS-ben értesítést kap.

NYOMKÖVETŐ RENDSZER TELEPÍTÉSE RIASZTÓVAL


Ha Ön is félti járművét, a nyomkövető rendszer telepítése mellett érdemes a riasztó telepítését is megrendelnie. Így időben értesülhet róla, hogy illetéktelenek próbálják meg járművét eltulajdonítani.

http://gpsnyomkovetes.net

CANBUS GPS SZERELÉS

Több mint húsz autóba szereltünk ügyfelünk telephelyén CANBUS GPS Nyomkövető készülékeket. Ügyfelünk azt szerette volna, hogy online nyomon követhesse az elfogyasztott üzemanyag-mennyiséget, és láthassa az aktuális üzemanyagszintet, továbbá a menetlevélben a kilométeróra állását.

CANBUS GPS SZERELÉSE

A megvalósítás sikeres volt, és pár nap alatt kiderült, hogy az eddig utanként kiszámolt átlagfogyasztás
5 literrel eltér
a valójában elfogyasztott üzemanyag-mennyiségtől.

További információt üzemanyagkontroll szolgáltatásunkról ide kattintva talál!

MIT JELENT A CANBUS?

A CAN-Bus (Controller Area Network) egy számítógépes rendszer, amely az autó egyes funkcionális csoportjai közötti gyors információáramlást biztosítja. A jelzések továbbítása nem kábelek sokaságán keresztül valósul meg, hanem egy közös adatgyűjtő- és vezérlő egység koordinálja azokat. Ilyen jelzések például a gyújtás, az automata sebességváltó, a blokkolásgátló (ABS), vagy éppen a kipörgésgátló (ASR) működése. Miután az adatátvitel csak egyetlen kábelen keresztül történik, kevesebb elektromos csatlakozóra van szükség, ami közvetett módon csökkenti a meghibásodási lehetőségek számát. Nyomkövető készülékünk alkalmas arra, hogy a CANBus hálózatáról olvassa le az azon található (digitális formában kódolt) üzeneteket, és konvertálja hagyományos analóg jelekké.

CANBUS Üzemanyagmérés