• Magyar

Nyomkövetés Blog

Hogyan segíthetnek a nyomkövető rendszerekhez használható mobil applikációk

Zsebünkben lapuló okostelefonunk az élet számos területét teszik könnyebbé. Feladatokat delegálhatunk egyetlen kis készülékbe, amivel időt és pénzt spórolhatunk meg, nem utolsósorban pedig fokozhatjuk biztonságérzetünket, legyen szó családunkról, üzleti vállalkozásunkról vagy szabadidős tevékenységünkről.

A GPS alapú nyomkövető rendszer nem ismeretlen fogalom az autósoknak. Az eredetileg katonai célokra fejlesztett rendszer használata mára a legtöbb sofőrnek kézenfekvő. Biztonsággal vágunk neki ismeretlen utaknak, hiszen az irányjelzések mellett okostelefonunkkal számos információt kényelmesen elérhetünk, mely hasznunkra válhat utunk során.

Üzletemberek jelentős összegeket takarítanak meg a nyomkövető rendszerek használatával. Szerteágazó tevékenységeik során sincsenek helyhez kötve, hiszen okostelefonjuk segítségével információt kapnak munkatársak pontos helyzetéről, specializált tevékenységek kapcsán mobil applikációk statisztikát generálnak. Elkerülhetők a munkatársak vezetési stílusából, fekete fuvarokból és visszaélésekből fakadó költségek.

Tágabb értelemben nézve, a családos emberek biztonságban tudhatják gyermekük, mert bármikor láthatják a tartózkodási helyét. Megoldást jelent, ha a szülőket aggodalommal tölti el, hogy apró csemetéjük elkóborolhat a zsúfolt áruházban vagy feltűnően elhúzódnak iskolai tevékenységei a kis kamasznak. Ezen túlmenően párunk hollétéről ugyanígy meggyőződhetünk.

Néhány kiragadott példa is jól szemlélteti, hogy a nyomkövető rendszerek mindennapi használatának csak a fantázia szab határt.  Okostelefonjaink segítségével bárhonnan reagálhatunk a körülöttünk történő helyzetekre.  A folyamtok és események nem csak úgy megtörténnek velünk. Tudatosan élve, a nem tervezett helyzetekbe azonnal beleavatkozva, életünk rendezetté, biztonságossá és nyugodttá válik. 

Hogyan működik a sofőrazonosítás?

Sofőrazonosító rendszerrel egyszerűen, gyorsan, bárhol és bármikor nyomon követheti és ellenőrizheti sofőrjeit. A rendszer használatával, akár másodperceken belül információt kaphat gépjárművei és sofőrjei helyzetéről. Csökkentse veszteségeit és legyen mindig naprakész fuvarjai és sofőrjei teljesítményével kapcsolatban!

A jármű- és sofőrkövető rendszerek használatával elkerülhető az üzemanyaglopás, a feketefuvarozás és a vállalat gépjárműveivel végzett „maszekolás”. Ezek a tevékenységek több százezer forintos kárt okozhatnak, a kis- és középvállalkozások tulajdonosainak.

Sofőrazonosítás működésének menete:

  • Telepíteni kell a nyomkövető-eszközt. A sofőrazonosító rendszert beépíthetjük gépjárműveinkbe vagy szinkronizálhatjuk sofőrjeink mobiltelefonjával.
  • Követni kívánt elemek felvétele. Egy egyszerű és gyors adminisztrációt követően, felvesszük rendszerünkbe a gépjárműveket vagy a sofőrök mobiltelefonszámát. Ennek okán a sofőrök nevei, hozzá lesznek rendelve az adott útszakaszokhoz és útnyilvántartásokhoz. Minden felvett személy vagy gépjármű egyedi azonosítót kap, amivel könnyedén bármikor visszakereshetőek a nyomkövető-rendszer adatbázisában.
  • Sofőrazonosítás beállítása, konfigurálása. Beállíthatjuk, hogy milyen információkat küldjön a sofőrazonosítás lekérdezése során. Rendszerektől függően ilyen információk bekérésére van lehetőségünk: üzemanyagszint és raktérhőmérséklet mérés, megállások időpontja, pontos menetidő, sofőr neve, ajtónyitás érzékelés, stb.
  • Lekérdezés. A beállításoknak megfelelően lekérdezést lehet indítani, asztali számítógépről, laptopról, táblagépről vagy akár mobiltelefonról is. A lekérdezést követően, akár másodperceken belül megérkezhet az aktuális helyzetjelentés, térképes megjelenítéssel egybekötve.
  • Könnyű adminisztráció. A lekérdezés során a rendszer olyan formában küldi el az adatokat, amelyek megkönnyítik az adminisztrációs munkálatokat. (Letisztult és átlátható táblázatokat kapunk.)

0-24 órás kontroll, akár otthonról

A sofőrazonosításra szolgáló rendszer hozzájárul vállalkozása működési költségeinek minimalizáláshoz, valamint a nap 24 órájában teljes kontroll alatt tarthatja cége működését. 

Külföldön lopták el az autómat! Mit tegyek?

A legtöbbünknek különleges kapcsolata van az autójával, tisztogatjuk, szeretgetjük. A társunk ő, elvisz mindenhova, ahova csak akarjuk, munkába, gyerekért, bárhova. Kevés kellemetlenebb dolgot tudunk elképzelni az autónk kapcsán mintsem azt, hogy hirtelen hűlt helyét találjuk, amikor szeretnénk ölelő ülésére sietve beszállni.

Különösen kellemetlen ez, ha ráadásul nem is az itthoni, jól megszokott és ismert környezetben történik mindez, hanem külföldön. Bizony nem ritka, hogy egy nyaralás vagy üzleti út során leparkolunk autónkkal, majd dolgunk végeztével szeretnénk elindulni, ám kulccsal a kezünkben döbbenten látjuk, hogy négykerekűnk helyén üres hely tátong már csupán.

Persze a GPS rendszerek korában szinte mindenre van megoldás, ha a bajt megelőzni nem is tudjuk, legalább a helyzetet hatékonyan tudjuk orvosolni, legalábbis nem vagyunk teljesen eszköztelenek. Számos, GPS alapú technológia adott az autónk nyomon követésére abban az esetben is, ha sajnos éppen nem szerelmünk, hanem egy kötetlenebb etikai érzékű úriember vezeti.

Láthatjuk a pontos földrajzi helyzetet, a fordulatszámokat és számos egyéb, fontos információt. Bár ennek egy lopás esetén talán már nincs is olyan nagy jelentősége, de a mai eszközök még a pontos üzemanyag fogyasztást is közlik a távolból. Sőt, még direkt kommunikálhatunk is a sofőrrel, a tolvajnak egyenesen, nyersen elmondhatjuk a véleményünket.

A külföldön ellopott autók kapcsán arról még nem is szóltunk, hogy mennyi bonyodalommal járhat a helyi hatóságokkal való kapcsolat, a nyelvi nehézségektől kezdve egészen a közeg mentalitásáig. Így, ha rendelkezünk nyomkövető rendszerrel és a telefonunkon pontosan meg tudjuk mutatni a lopott járgány helyét, akkor az a rendőrök dolgát is nagyban megkönnyíthetjük.

Még ennél is fontosabb persze, hogy ne hagyjuk autónkat olyan helyen, ahol akár a gyanúja is felmerülhet a lopásnak. Ha kellően óvatosak vagyunk, és őrzött parkolót is igénybe veszünk a biztonság kedvéért, akkor szinte biztosan nem lesz semmi baj. Nem lesz szükségünk a helyi rendőrséggel történő hadakozásra sem és nyugodtan élvezhetjük a nyaralásunkat.

GPS nyomkövetés autólopás ellen

A gépjárműlopás ellen nem védenek a már jó néhány éve a piacon elérhető, GPS-en alapuló autó nyomkövető szerkezetek. A meglovasított négykerekű kedvencünk felkutatásában viszont hatékony segítséget tudnak nyújtani.

Egy nyomkövető rendszer a következőképpen épül fel: adott az autóba szerelt elektronikai egység, mely képes kommunikálni akár egy okos telefonnal is SMS-en keresztül, így szolgáltatva információt hollétéről. Ez a kapcsolat a legtöbb terméknél kétirányú, tehát a telefonról küldhetünk parancsokat a szerkezetnek, de a készülék is képes önálló riasztást adni, ha olyan helyzet áll elő. Mivel ennek a kütyünek a kocsiban a helye, a működésével kapcsolatban több kérdés is felmerülhet. Például az, hogy honnan kapja a működéséhez szükséges energiát. Léteznek saját akkumulátorral rendelkező modellek, illetve a gépkocsi akkumulátorát használók is. Mindkét típusnál lényeges, hogy képes legyen hírt adni az energiahordozó állapotáról akár önállóan is.

Mivel ezek a nyomkövető rendszerek nagyjából gyufaskatulya méretűek, tökéletes elrejtésük még nem megoldott. Sajnos számolnunk kell azzal, hogy a rutinosabb autó tolvajok a bevett rejtekhelyeket már jól ismerik, és ha megtalálják, könnyen hatástalanítani tudják az egységet. Szerencsére a nyomkövetők fejlesztői erre is készültek megoldással, mert léteznek olyan készülékek, amelyek az autó elektronikájával összeköttetésben képesek a jármű blokkolására is (például a kuplungon keresztül). Szomorú hír azonban, hogy ezek a beépített nyomkövetők GSM rendszerben működnek, és az ilyen szabványt használó eszközöket blokkoló készségek könnyedén beszerezhetők már az interneten keresztül. Így anélkül is béníthatják a rendszert, hogy megtalálnák a készüléket.

Sajnos ez egy olyan rabló-pandúr játék, melyet az ördögi kör kifejezéssel lehet a legjobban szemléltetni, mivel nagyon úgy néz ki, hogy lehetetlen olyan technológiát alkotni, mely 100%-os védelmet nyújtana a lopások ellen. Ezért a legtöbb autóba szánt biztonságtechnikai eszköz beszerzése előtt melegen ajánlott az aprólékos mérlegelés, a pro és kontra listák gyártása. Mindezek közben pedig szem előtt kell tartani, hogy autónk is "csak" egy tárgy.

Ellopott autók könnyű keresése és megtalálása

Minden autós legrosszabb rémálma, hogy biztonságban hitt járművének hűlt helyét találja csupán. Az első sokk és kétségbeesés után a legfontosabb dolog a rendőrség értesítése, sok tulajdonos azonban képtelen ölbe tett kézzel várni, míg a hatóságok intézkednek. Számukra több olyan alternatív – megelőző és utólagos – megoldás is létezik, amelyek nagyban megkönnyítik az autó keresését.

A közösség ereje

Költséghatékonyság szempontjából verhetetlen az olyan alkalmazások azonnali letöltése, amelyek a közösség erejére támaszkodva igyekeznek segítséget nyújtani az eltűnt jármű kézre kerítésében. Magyarországon az egyik legnépszerűbb ilyen alkalmazás az Autóvadász, mely letölthető Androidra, illetve Facebookon és saját honlapján is elérhető. Ide feltölthetjük lopott autónk rendszámát, a felhasználók pedig gyanús autó észlelésekor ellenőrizhetik, hogy az be van-e jelentve lopottként.

Az autóba épített jeladók

Ennél költségesebb, ám megbízhatóbb megoldások lehetnek az olyan gépjárművédelmi szolgáltatások, amelyek egy, az autóba épített jeladóból és a hozzá tartozó, okostelefonra telepíthető alkalmazásból állnak. Ezek előnye, hogy bármilyen, lopáshoz hasonló műveletet érzékel az autó, telefonja azonnal értesíti a tulajdonost. Ezen kívül egy GPS alapú nyomkövető rendszer is tartozik hozzá, mellyel könnyedén követhetjük az autó mozgását.

Az ár garancia a sikerre?

A legdrágább megoldások már cégek számára is megfelelőek, több autó követésére is alkalmasak, ezeknek azonban nemcsak magasabb havidíjuk, de egyszeri, igen magas beszerelési költségük is van, melyet a lakossági felhasználó nem feltétlenül engedhet meg magának, nem is feltétlenül van azonban szüksége rá.

A fenti lehetőségek segítséget nyújthatnak a hatóságoknak a lopott autó kézre kerítésében, de nem garantálják a sikert. Ezen túl azonban érdemes lehet beruházni rájuk az olyan egyéb szolgáltatások miatt is, amelyek nagyban megkönnyítik a mindennapi autóhasználatot, és növelik a biztonságérzetet.

Mit tegyek, ha ellopták az autómat?

A dolgos hétköznapokon nem igen gondolunk arra, mi a teendő akkor, ha egyszer csak ellopják az autónkat. Sajnos egy autótulajdonos sem tudja kivonni magát a kockázat alól és mikor szembesül a ténnyel, hogy autólopás áldozata lett nem árt, ha tudja, mit kell tenni.

 

Először is nem mindegy a helyszín, mivel ha esetleg parkolóházból, vagy zárt térből lopták el a kocsit, úgy fontos, hogy ne nyúljunk semmihez. Azonnal hívjuk a rendőrséget (a 112-es segélyhívó számon) és jelentsük be a lopást. Ők kiérkezve helyszíni szemlét tartanak és a nyomok alapján próbálják rekonstruálni a történteket. Magát a feljelentést személyesen kell megtennünk a rendőrségen. Vigyük magunkkal az autó papírjait, de ha esetleg a forgalmi engedélyt is ellopták a kocsival együtt, úgy az autó adásvételi szerződésével tudjuk igazolni, hogy mi vagyunk a tulajdonosok. Ahhoz, hogy az autót minél hamarabb megtalálják, minden ismertetőjegyéről tájékoztassuk a hatóságot. Lehetőségeinkhez mérten minél hamarabb tegyük meg a feljelentést és mindenben működjünk együtt a rendőrséggel. Ez azért is fontos, mert amennyiben rendelkezünk casco biztosítással, úgy a biztosító társaságot is értesíteni kell, ők pedig fokozottan figyelnek a részletekre.

Amennyiben mi is bekapcsolódnánk a keresésbe, úgy érdemes nagyobb parkolókba, esetleg bevásárló központok parkolójában körülnézni. A nagyobb helyeken, ahol sok autó van egyszerre, nem tűnik fel egy feltört ajtó, de sokszor egy betört ablak sem. Az elkövetők sok esetben ilyen helyen „pihentetik” az ellopott autót pár napig. Mindezt azért teszik, mert ennyi idő alatt kiderül, volt-e GPS nyomkövető a kocsiban. Sokszor a nyomkövető nagyon hamar megoldhatja a problémát, mivel segítségével könnyen bemérhető a gépjármű, sőt sok esetben, ha a GPS-t blokkoljuk, az autó automatikusan leáll.

Fontos, hogy ha megakadályozni nem is tudjuk a lopást, tehetünk azért, hogy a megelőzzük azt. Készítsünk képeket az autónkról, így bármi is történik, sokkal könnyebb lesz az azonosítás. Ha megtörténik a baj, könnyen feltölthetjük az autó adatait a képekkel együtt közösségi oldalakra, így ismerőseink is segíthetnek a keresésben. Telepítsünk GPS nyomkövetőt autónkba, mivel segítségével nagyon hamar pontot tehetünk az ügy végére, ha esetleg mégis lopás áldozatai lennénk. Soha ne tartsuk a kocsiban a forgalmi engedélyt, mert ha azzal együtt lopják el az autót, az nagyban megkönnyíti a tolvajok dolgát az autó értékesítésében.

Szeretné tudni, merre járt a kollégája? Szűrje ki a nem hivatalos utakat!

Olyan cégek esetében, ahol döntő fontosságú akár a gyorsaság, akár a költséghatékony működés, nagyon jó szolgálatot tehetnek a ma már rendkívül sok opciót nyújtó műholdas nyomkövető rendszerek. Attól függően, hogy hány gépjármű nyomon követésére van szükség, választhatunk olyan rendszert is, mely alkalmas flottakövetésre. Ezek a rendszerek ma már olyan, és annyi funkcióval vannak ellátva, hogy segítségükkel hatékonyan és pontosan nyomon követhetjük nem csak a gépjárműveket, de akár azok vezetőit is. Fontos, hogy olyan szolgáltatót válasszunk, amelyik figyel az igényeinkre és annak megfelelő rendszert is tud számunkra biztosítani. A legtöbb cég ma már teljesen egyedi megoldásokat is kifejleszt a vásárlók számára, így érdemes mindent sorra venni, amit elvárnánk egy ilyen rendszertől.

GPS nyomonkövetés

Minden esetben lehetőség van arra, hogy a rendszerbe rögzítsük a napi útvonalakat, így ha valaki eltér ettől, azt azonnal jelzi a járműkövető a flottaszervezőnek. Ezzel a riasztási funkcióval rendkívül könnyen kiszűrhető, ha a gépjárművezető nem a megadott útvonalon halad, vagy eltér attól, esetleg valahol túl sokáig időzik.  A flotta állapotával kapcsolatban is naprakészek lehetünk, hiszen igény szerint információkat továbbít az üzemanyag tankolásról, a fogyasztásról. A gázpedálállásból, a fordulatszámból azt is leszűrhetjük, milyen a sofőr gépjárművezetői gyakorlata.

Ezek a rendszerek a nyomkövetésen, járműkövetésen kívül a költséghatékonyságban is nagy szerepet vállalhatnak, mivel segítségükkel láthatjuk a járművek üzemanyag fogyasztását, segítségükkel megakadályozható az üzemanyaglopás is, valamint a sofőrök munkája is nyomon követhető. A rendelkezésre álló adatok segítségével könnyen láthatjuk, melyik az a gépjármű, amit esetleg nem rendeltetésszerűen használtak, így könnyen kiszűrhetővé válnak a hibák.

A tulajdonos, vagy a flottaszervező online, valós időben is nyomon követheti akár az egész flottát, vagy akár egyetlen gépjárművet abból. Ez akár egy, vagy ötpercenként érkező GPS jelek segítségével egy utcaszintű térképnézetben lehetséges, ahol egy felhasználó barát felületen az összes fontos információt megtalálhatja a gépjárműről. Ma már alapszolgáltatás a járműkövetési rendszerek esetén az elektronikus menetlevél. Ebben minden adat és információ megtalálható, melyek segítségével teljesen ellenőrizhetővé válik az autó és a gépjárművezető is.

Hogyan telepítsek nyomkövető rendszert?

Bármilyen nyomkövető rendszert választunk is, vannak alapvető tudnivalók azt eszközt illetően. A használatba vétel előtt ezekre mindig oda kell figyelni.

Először is azzal tisztába kell lenni, hogy a készülék valamely szolgáltatónál beszerezhető SIM kártya segítségével működik. Erre azért van szükség, hogy kommunikálni tudjunk a nyomkövetővel. Hiába fogna folyamatosan jelet, és hiába tudná az adott jármű helyét meghatározni, ha ezeket az információkat semmilyen módon nem tudná nekünk továbbítani.

A készülék beszerelését minden esetben szakember végezze. A nyomkövető GPS és GSM antennával rendelkezik, így célszerű úgy elhelyezni azt a járműben, hogy azok szabadon maradjanak. Leginkább a szélvédő alatti terület ajánlott.  Üzembe helyezéskor fontos a megfelelő paraméterezés, hogy a készülék által nyújtott minden szolgáltatást igénybe tudja venni. A online követésre általában a gyártó által megadott weboldalon van lehetőség.

Lehetőség van arra is, hogy nyomkövető rendszert riasztóval együtt telepítsünk. Ebben az esetben a készülék rendelkezik olyan megfelelő bemenettel, ami lehetővé teszi, hogy a telefonunkra SMS üzenetet kapjunk, ha a járművünkön beindul a riasztó. Amennyiben az autónkban nincs még riasztó, mindenképpen érdemes beszereltetni a nyomkövetővel együtt, hogy ha esetleg illetéktelenek eltulajdonítják a járművet, azonnal kapjunk róla értesítést.

Személyi nyomkövető rendszer esetében a beüzemelés szinte teljesen megegyezik a fent leírtakkal, de természetesen beszerelésre általában nincs szükség. Ami itt eltérő, hogy ma már a legtöbb nyomkövető rendelkezik „pánik jelzés”-sel. Ilyenkor a pánik gombot hosszan lenyomva, a készülék jelzést küld a beállított értesítési telefonszámokra a tartózkodási pozícióval együtt. A nyomkövetők tehát ma már nem csak ellenőrzés szempontjából hasznosak, de védelemre is szolgálnak.

Milyen különbségek vannak a nyomkövető rendszerek között?

A különböző nyomkövető eszközök főként súlyban, illetve kivitelben térnek el egymástól leginkább. Természetesen egy házi kedvencet, vagy egy személyt követő eszköz sokkal kisebb méretű és könnyebb is, mint egy olyan nyomkövető, amit gépjárművekbe szerelnek. Az eszközök rendeltetését a méret nem befolyásolja, így nem kell attól tartanunk, hogy egy kisebb eszköz nem elég megbízható. Az is ugyanolyan pontosan méri be a megfigyelni kívánt személyt, kisállatot, vagy tárgyat, mint nagyobb méretű társai.

Különbség a kézi és a gépjárműkben, vagy motorok esetében használt nyomkövetők között, hogy a gépjárművekben használt eszközök rendelkeznek szabadon felhasználható bemenettel, amit akár riasztóra is rá lehet kötni. Ez a verzió probléma esetén rögtön képes a telefonunkon, akár SMS formában is jelezni. További különbség, hogy az ilyen eszközökön található kimenet segítségével távolról is leállíthatjuk a gépjárművünket, vagy motorunkat. Természetesen az ilyen nyomkövetők bekötését mindenképpen bízzuk szakemberre.

Az eszközök üzembe helyezése között is találhatunk alapvető különbségeket. A kézi nyomkövető használata nem igényel semmilyen szakértelmet, hiszen általában egy USB csatlakozó segítségével könnyedén feltölthető. Töltés után semmi más dolgunk nincs, csak bekapcsolni és elhelyezni kedvenc kisállatunk nyakörvén, vagy betenni a követendő személy táskájába. A gépjárművekbe szerelhető nyomkövető üzembe helyezése bonyolultabb. Itt figyelni kell az antennák elhelyezésére, valamint arra is, hogyan illesszük a nyomkövetőt a gépjármű elektronikai részéhez. Természetesen akkor sincs gond, ha az áramellátás megszűnik. Töltés szempontjában az eszköznek van saját tápegysége, de a hosszan tartó, rendeltetésszerű használathoz szükséges energiát természetesen a jármű biztosítja.

Attól függően, mire is szeretnénk használni a nyomkövetőt, annak ellenőrzési, lekérdezési rendszerei között is találhatunk különbséget. Természetesen a flottakövetés esetén találkozhatunk a legsokoldalúbb alkalmazásokkal, szolgáltatásokkal. Lehetőség van akár – az előre tervezett útvonalon kívül- a magánutak megfigyelésére is, sőt a sofőrazonosítás is könnyűszerrel megoldható egy komplex, átfogó nyomkövető rendszer használatával. A nyomkövetőkkel foglalkozó cégek az ügyfelek igényeinek teljes körű kiszolgálását tűzte ki célul, s ma már arra is van lehetőség, hogy valóban teljesen személyre szabott rendszert igényeljünk magunk, vagy cégünk számára.

Hogyan válasszak GPS nyomkövetőt?

A mai világban, amikor iszonyatos tempóban fejlődik a technika, és szinte nem telik el úgy hónap, hogy ne hallanánk valami világmegváltó újdonságról, nem könnyű a realitás talaján maradni. Az információáramlás megállíthatatlan, erre az egyik legjobb példa a GPS nyomkövető.
Ez az eszköz rendkívül egyszerűen működik mióta a Földünket millió apró (vagy egy picit nagyobb) műhold figyeli. Bárhová is helyezzük el a nyomkövetőt, az - a már említett műholdak segítségével – valós idejű információt küld nekünk arról, hogy hol van. Segítségével igazán nem nagy dolog az sem, hogy tisztában legyünk azzal, merre is van az imádott- épp valamelyik barátnak- kölcsön adott autónk vagy, hogy bármikor ránézzünk okostelefonunkon keresztül a céges flotta éppen aktuális útvonalára.

A megfelelő termék kiválasztása előtt azonban nem árt kicsit tájékozódni. Lássunk pár fontos szempontot, amik reményeink szerint időt, energiát és nem utolsó sorban pénzt is megspórolnak a jövendőbeli tulajdonosnak:
• Jelerősség-részletesség: Mindenképpen törekedjünk arra, hogy olyan terméket válasszunk, amelynek szoftvere akár egész Európa úthálózatát lefedi, sőt fontos, hogy a kisebb települések utcái is megtalálhatóak legyenek rajta.
• Ár-érték arány: Nem biztos, hogy a drágább a jobb! Fontos, hogy ne hagyjuk magunkat befolyásolni! Ma már a kisebb gyártók is képesek ugyanazt a minőséget (sőt, olykor jobbat is) előállítani, amit a nagy nevek. Fontos, hogy ne a márkát, hanem a szakértelmet fizessük meg! Nézzünk körbe a piacon, hisz sok esetben a kisebb gyártók több praktikus funkcióval látják el a terméket.
• Nyomkövetés szolgáltató segítségével: Ez az opció akkor válik igazán fontossá, ha több jármű nyomonkövetésére van szükség egy időben. Amennyiben szállítmányozó cégünk van, úgy érdemes szerződést kötni egy nyomkövetőkre szakosodott szolgáltatóval. Amellett, hogy flottakedvezményben részesülhetünk, egy sor további szolgáltatást is igénybe vehetünk. Ilyen például az üzemanyag mérés, a sebesség riasztó funkció, a járműdiagnosztika, vagy a személyre szabott összeköttetés a nyomkövető rendszer és az okostelefonunk, vagy számítógépünk között.
• Mikre használható még GPS nyomkövető: Megnyugodhatunk, ha idősebb szüleink vagy gyermekeink hollétéről szeretnénk tudni, mivel az eszköz már egész kicsi méretben is kapható. Könnyen elhelyezhető egy táskában, mi pedig nyugodtak lehetünk akkor is, ha szeretteink épp nincsenek velünk. Segítségével vigyázhatunk házi kedvencünkre is, csak rögzítsük a nyomkövetőt a nyakörvre.
Ma már mindenre van szebb, jobb, okosabb megoldás, mint tegnap. Reméljük azért sikerült egy-két ötlettel segíteni a választásban, úgyhogy megfigyelésre fel!

 

 

Page 5 of 8« First...34567...Last »