• Magyar

Nyomkövetés Blog

Milyen járművekbe szerelnek leginkább nyomkövetőt?

A gyakorlat azt mutatja, hogy a nyomkövetők alkalmazása a kis-és nagytehergépkocsik esetében a leggyakoribb. A GPS nyomkövetőkben főként a logisztika látta meg a fantáziát. A szállítmányozással foglalkozó cégek a műholdas nyomkövető rendszer segítségével ugyanis csökkenteni tudják a költségeiket, és képesek hatékonyságuk növelésére is.

A nyomkövetők egyértelműen támogatják a cég és a tulajdonos érdekeit. Használatával útvonal optimalizálással elérhető az üzemanyag megtakarítás. A térképes felületen nyomon lehet követni a járművek útját, ezáltal könnyebbé válnak a vezetői döntések. Ellenőrizhetik a szállítási folyamatokat, és szükség esetén intézkedhetnek a felmerült problémákkal kapcsolatban. Az sem utolsó szempont, hogy a fuvarozókkal történő elszámolás így teljesen átlátható.

Vegyünk például egy késztermékszállító gépkocsit, melybe a nyomkövetőn kívül olyan extra szolgáltatásokat is beszereznek, mint például a hőmérséklet - és ajtónyitás érzékelők. 

A műholdas nyomkövetők támogatják a vállalkozásokat abban, hogy működésük kiszámíthatóbb legyen. Akár prémium minőségű flottamenedzsmentet is létrehozhatnak! A rendszer segít motiválni az értékesítőket is. 

 

A GPS nyomkövető lopás ellen is véd

 Ha eddig csak álmodoztál egy segítőről, aki rögtön szól, ha lopják a kocsidat, ne csak álmodozz, mert már számodra is elérhető egy rendszer, mely ilyen néma segítőként funkcionálhat az életedben. Szeretni fogod!

Ha a középkategóriájú FIX, vagy a professzionális CANBUS GPS nyomkövetőt választod, olyan szolgáltatásokat is kapsz a csomagokkal együtt, melyek védik autódat a lopás ellen. 

Kezdjük talán azzal, hogy a fenti GPS nyomkövető rendszerek fixen, rejtetten kerülnek beépítésre, hogy az alkalmi tolvajok szeme elől jól el legyenek rejtve.

Nyugodtan alhatsz! A GPS azonnal riaszt a telefonodra küldött SMS-en keresztül, ha például valaki beindítja a gyújtást. Megszólal a riasztó az autódban? A rendszer tüstént riaszt, és még időben intézkedhetsz. De akkor is résen van, ha ajtónyitást, vagy raktérnyitást érzékel.

 A legszebb az egészben pedig az, hogy a fenti zűrös esetekben agybaj kapása helyett képes leszel a motort a távolból, SMS-en keresztül blokkolni. Ez igazán jó hír! Utána már csak a rendőrséget kell értesítened.

Szeretnél teljes körű védelmet? Válaszd multifunkcionális riasztó és nyomkövető készüléket, és akadályozd meg, hogy az autódnak esetleg örökre nyoma vesszen!

További biztosítékot szeretnél? A Gépjárművédelmi Felügyeletet, és a Flotta Felügyeletet Neked találtuk ki! 24 órás diszpécserszolgáltatásunk azonnal értesít esemény esetén, és menedzseli a hatósági intézkedést is. 

 

 

 

 

Mit csinál egy navigátor?

Vajon mi a szerepe egy jó navigátornak? Mik a feladatai, mire terjed ki a felelőssége? 

Egy navigátor már a verseny előtti hetekben elkezd dolgozni. Először is elolvassa az útvonalitinert, és nagyjából összeállítja a tervet. Összepakolja a navigátortáskáját, és felveszi az itinert. A pályabejárás során először a pilóta beszél, és a navigátor jegyzetel. Együtt átnézik, javítanak, és kipróbálják, működik-e a terv élesben. A navigátor ezután letisztázza a gyorsasági itinert, és ellenőrzi. Majd elkészíti a szerviztervet.

A verseny napján ellenőrzi a pilóta, a saját, és az autó papírjait. Ha végez az adminisztratív teendőkkel, jönnek a technikai feladatok. Felragasztja a ralitáblát, a rajtszámpanelt, és a kötelező reklámokat.

 

Jöhet a lényeg! Leellenőrzi a táskája tartalmát, amiben a következők fordulhatnak elő: kiírás, útvonalitiner, gyorsasági itinerek, menetlevél, szervizterv, külön füzet, amibe az ellenfelek eredményeit írják, írószer, légnyomásmérő, tartalék átbeszélő szett, karórák, elem, ragasztószalag, gyorskötöző, WD40, olló, kisebb szerszámok, rágó, tartalékkulcs, gyógyszerek.

Néha még sok egyéb szervezési feladat is rá hárul: nevez, szállást foglal, stb.

A versenyirodán megnézi a hivatalos hirdetőtáblát, ellenőrzi a rajtidőket, a végrehajtási utasításokat, az esetleges büntetéseket stb. A navigátor feladata, hogy időben érkezzenek az időellenőrző állomásokra, és kezeltessék a menetlevelet a sportbírókkal.

A gyorsasági rajt előtt jöhet az átöltözés. Elteszi az útvonalitinert, előveszi a gyorsasági itinert, kezelteti a menetlevelet, és elismétli a pilóta által kért információkat. A visszaszámlálás után időben adja le az információkat a pilótának. Ő diktálja a tempót. Majd sorban jönnek az egyes állomások: stop állomás, következő időellenőrző, szervizpark, parc femé, versenyiroda...és így tovább, egészen a verseny végéig. 

Egy navigátornak mindig temérdek a dolga... 

 

Feltörhető-e a nyomkövető? Avagy mit tegyünk, ha van nyomkövető az autóban, és nem leljük a nyomát?

Vannak könnyebben, vagy nehezebben feltörhető autók, de feltörhetetlenek nincsenek. El lehet látva a járgány váltózárral, riasztóval, indításgátlóval, sőt, még GPS nyomkövetővel is, az autót mégis ellophatják. A hatékony biztonsági rendszer megléte ettől még iszonyúan fontos, hiszen minél inkább megnehezíti valaki a piti tolvajok dolgát, azok annál hamarabb adják fel, és annál több esély van arra, hogy tetten lehet őket érni. Nem tipikus, de megesik, hogy egy bűnöző a GPS nyomkövető eltulajdonítására utazik. 

Erre jellemzően abban az esetben kerül sor, amikor mondjuk csak feltörni óhajtja az autót, és minden értéket kiszimatol. De az is előfordulhat, hogy csak abbóli dühében emel el minden mozdíthatót, mert valami miatt nem sikerül meglépni a járgánnyal.  

Sajnos olyan világban élünk, ahol már pár ezerért lehet kapni GSM/GPS blokkolót, amivel aztán a rosszakarók simán hatástalanítják a nyomkövetőt. Emellett még mindig jó hírnek számít, hogy azokat az autókat, amikben van nyomkövető, ritkábban viszik el.

A tulajdonosnak külön jó, amikor a nem túl szemfüles rossz arcok csak jó néhány kilométer megtétele után jönnek rá, hogy van nyomkövető az autóban. Az addig megtett út a valós idejű nyomkövetés miatt lekövethető, visszakérdezhető, így szerencsés esetben az enyves kezeken mielőbb kattan egy szép kis bilincs.

Végeredményben a legjobb megoldás az, ha előre felkészülsz egy esetleges lopási kísérletre. Már van olyan GPS alapú lopásvédelmi rendszer, mely azonnal riaszt, ha GPS-t kiiktató jelblokkoló eszközt vetnek be. Sőt, akkor is jelez, ha elindítják, elmozdítják az autót, ha kinyitják az ajtaját, csomagtartóját. Sőt, a rendszer jelezheti a benyúlásos lopást is (ha van mozgásérzékelő a utastérben).