• Magyar

Nyomkövetés Blog

Ismét a díjazott márkák között a FlexCom – nyomkovetes.net

2014-ben ötödször tették mérlegre a magyar márkákat a Superbrands bírálói. Objektív cégadatok (tradíció, tulajdon, foglalkoztatás) és a független szakemberekből álló MagyarBrands Bizottság szubjektív döntése (reputáció, identitás) valamint a GfK Hungária Piackutató Intézet álal végzett országos fogyasztói kutatás (ismertség, kedveltség ) alapján a FlexCom Kommunikációs Kft. nyomkovetes.net igazi magyar márkának számít, minőségi, üzleti és a fogyasztói szempontból is érdemesnek ítélték, hogy a TOP200 fogyasztói/TOP100 üzleti márka egyike legyen.

A MagyarBrands díjról

A Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága és vezetői mind nagyobb szükségét látták, hogy a hazai termékekre kiemelt figyelmet fordítsanak, ezért 2010-ben életre hívták a MagyarBrands programot, amely idén ötödször tette közzé a vezető hazai márkák listáját.

A program célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a hazai termékekre. A magyar fogyasztók számára egyre fontosabb, hogy az általuk megvásárolt árukkal hozzájáruljanak a hazai vállalatok és ezzel Magyarország gazdaságának fejlődéséhez.

A MagyarBrands célja olyan magyar vonatkozású márkák díjazása, amelyek a magyar vállalkozások méltó képviselő lehetnek hazánkban és határaikon kívül is. A MagyarBrands márkához kapcsolt értékek olyan kézzelfogható előnyt jelenthetnek a magyar és a nemzetközi piacon, amelyek révén a termékek vonzereje és elismertsége is növekszik a vásárolók szemében.

A MagyarBrands hazai márkákat díjaz, melyek termékei, szolgáltatásai a hazai és nemzetközi piacon olyan értékeket képviselnek, amelyek a vásárlók számára a megbízhatóságot és a minőséget tanúsítják.

A programban részt vevő márkák önkéntes, független szakértőkből álló bizottság döntése és ismertség fókuszú fogyasztói kutatás alapján kapták meg az elismerést.  A kiválsztás pályázati rendszerben és a MagyarBrands Bizottság jelölése alapján történt. A MagyarBrands program szakértői egy komplex mutatószámot hoztak létre mindazon szempontok összegzéséből, amelyek közrejátszanak abban, hogy egy márkáról azt mondhatjuk, hogy hazai és sikeres. A MagyarBrands - mutató hét különböző szempontot mérő indikátor súlyozott átlaga.

Értékelési szempontok

  1. Tradíció
  2. Tulajdon
  3. Foglalkoztatás
  4. Reputáció
  5. Identitás
  6. Ismertség
  7. Kedveltség

2014-ben MagyarBrands elismerésben részesül márkák hivatalos rangsora a 2014. szeptember 25-én megjelent Figyelőben került a nyilvánosság elé.

/wp-content/uploads/2014/10/NyomkovetesHu_MB_oklevelek_2014.jpg

MagyarBrands2014 - nyomkovetes.net

MagyarBrands2014 - nyomkovetes.net

MagyarBrands2014 - nyomkovetes.net